Nem néztem Owenre.
– Itt nem arról van szó, hogy helyettesítenéd.
– Ezt mindig mondják.
– Nem. Ezt az olyan férfiak mondják, mint te, amikor el sem tudják képzelni, hogy egy nő elhagyja őket anélkül, hogy egy másik férfi igényt tartott volna rá.
A válla megfeszült.
Újra bementem.
Abban a pillanatban, ahogy a malom ajtaja becsukódott, remegni kezdtek a kezeim.
Owen az ablak közelében állt.
Nem ért hozzám.
Nem kérdezte, jól vagyok-e.
Csak annyit mondott: – Mire van szükséged?
– Egy percre.
Bólintott.
Leültem a malomkőre.
Ő néhány lépésre leült.
Víz mozgott a deszkák alatt.
Egy idő után lelassult a lélegzetem.
– Kimehettél volna – mondtam.
– Azt kérted, maradjak ott, ahol látsz.
– A legtöbb férfi úgy döntött volna, hogy meg kell menteni.
– Elfoglaltnak tűntél azzal, hogy magadat mentsd.
Ránéztem.
És először történt valami köztünk, aminek semmi köze nem volt a malomhoz.
Ez jobban megrémített, mint Ethan látogatása.
Ezért felálltam.
– Befejezzük ezt a falat.
Owen is felállt.
– Akkor fejezzük be a falat.
Három este múlva Meredith Lane hívott.
Ismeretlen számról.
Majdnem nem vettem fel.
– Claire?
A hangja lágyabb volt, mint vártam.
– Igen.
– Meredith vagyok.
– Tudom.
– Ethan elmondta, hogy elmentél.
– Lemondtam az esküvőt.
– Azt mondja, megpróbálod tönkretenni a Harbor & Table-t.
– Visszavontam a munkámat.
– Ez jelenleg ugyanaz.
– Nem. Ez a probléma.
Csend.
Aztán azt mondta: – El akart hagyni téged.
Lehunytam a szemem.
– Mikor?
– Időre volt szüksége.
– Négy évre?
– Azt mondta, a kapcsolatotok túlnyomórészt üzleti jellegű volt.
Valóban felnevettem.
– Mi?
– Semmi.
– Azt mondta, te inkább így akartad.
– Persze, hogy ezt mondta.
Meredith dühösnek tűnt.
– Ne csinálj belőlem gonosztevőt csak azért, mert figyelmen kívül hagytad a saját kapcsolatodat.
– Nem tartalak gonosztevőnek.
Ez elhallgattatta.
– Szerintem te egy újabb nő voltál, akinek Ethan egy kényelmes történetet mesélt.
– Ne beszélj lekezelően velem.
– Nem teszem.
– Semmit sem tudsz rólunk.
– Ismerem az évfordulós borotokat, mert én fedeztem fel a szőlőbirtokot.
Csend.
„Ismerem az éttermet, mert én írtam azt az útikönyvet, amivel Ethan rátalált.”
Megint csend.
„Ismerem a szállodát, ahol a második évben megszálltatok, mert én tárgyaltam ki a partnerségét a Harbor & Table-lel.”
A lélegzete megváltozott.
Halkan folytattam.
„A munkámból finanszírozta a románcotokat, Meredith.”
„Ezt nem tudtam.”
„Elhiszem, hogy nem tudtál mindent.”
„Nem mindent?”
„A cége neve alatt publikálta a szövegeimet, és a kapcsolataimat a sajátjaként adta el.”
Meredith nem szólt semmit.
Aztán, szinte suttogva: „A szőlőbirtok asszonya Claire-nek nevezett téged.”
„Mi?”
„Tavaly. Odanyújtott egy kártyát Ethannek. Azt mondta: »Mondja meg Claire-nek: köszönjük, hogy írt rólunk.«”
Az ujjaim szorosabban zárták körül a telefont.
„Mit mondott Ethan?”
„Azt, hogy Claire a szabadúszó lektora.”
Ott volt.
A legkisebb mondat.
A legélesebb kés.
„Nem voltam a lektora” – mondtam.
Meredith hangja elcsuklott.
„Nem.”
„Nem.”
„Le kell tennem.”
„Meredith.”
Várt.
„Nem fogom megmondani, mit tegyél.”
„Miért nem?”
„Mert elég sokáig hoztak mások döntéseket helyettem.”
Letette.
Először értettem meg, hogy Ethan nem csupán egyetlen hazugságot épített fel.
Különálló szobákat épített.
És mindannyiunkat távol tartott attól, hogy kinyissuk a köztük lévő ajtókat.
3. rész
Tavasszal a malom már nem tűnt elhagyatottnak.
Helyreállítottuk az eredeti kőpadlót.
Owen két keskeny szakaszon, páncélüveg alatt nyitotta meg újra a régi vízcsatornát, hogy a vendégek láthassák, ahogy a patak átfolyik az épület alatt.
Nina helyi gazdaságokat fényképezett.
Tizenkét független közreműködővel kötöttem szerződést.
Minden szerződésen jól láthatóan szerepelt az alkotó neve.
Kivételek nélkül.
Az első nyilvános eseményt The Hands Behind the Table-nek neveztük el.
Séfek érkeztek Vermontból, Virginiából, Maine-ből, Pennsylvaniából és New York északi részéről.
Egy méhész három órát vezetett hat üveg vadvirágmézzel a csomagjában.
Judith Ames bort küldött.
Egy kingstoni pék sírt, amikor meglátta a nevét a receptje fölött nyomtatva.
„Nem érted” – mondta. „Általában egyszerűen csak »kézműves kenyérnek« nevezik.”
„Értem.”
Két nappal a megnyitó előtt Ethan megpróbált egy utolsó sakklépést.
A Harbor & Table hivatalos jogi felszólítást tett közzé, azt állítva, hogy több mű, amelyet be akartam mutatni, a cégnél töltött időm alatt keletkezett, és ezért azt illeti.
Az ügyvédem reggel 7:12-kor hívott.
„Ne pánikolj.”
„Nem teszem.”
👉 Olvasd el a 3/5. részt itt >>
