A férje gyors válókerelmet nyújtott be nem sokkal azután, hogy megtudta: ott állt és nevetett, miközben én majdnem megfulladtam a medencében. Beth végül egészséges kisfiúnak adott életet, és őszinte megkönnyebbülést éreztem, hogy a gyermek rendben van, bár Beth soha nem értette meg az álláspontomat.
Anyám végül bűnösnek vallotta magát súlyos testi sértés és zsarolás vádjában, amiért négyévi szabadságvesztést kapott. Apám bűnösnek vallotta magát vállalati csalás, tanúk súlyosbító körülmények közötti befolyásolása és az igazságszolgáltatás akadályozása vádjában, ami hétévi börtönbüntetést eredményezett.
Beth elkerülte a börtönt a pénzügyi csalásban játszott mellékszerepe és a nemrégiben történt szülése miatt; ötévi felfüggesztett büntetést, magas bírósági bírságot és ötszáz óra kötelező közmunkát kapott.
A záró tárgyaláson a büntetés kiszabásáról anyám a védelem asztalától megfordult, és dühös, egyenes pillantást vetett rám.
„Teljesen tönkretetted ezt a családot” – mondta anyám keserűen.
Szorosan Kaylához szorítottam, és egyenesen a szemébe néztem. „Nem. Csak megakadályoztam, hogy tönkretegyetek egy újabb generációt.”
Nyolc hónappal később visszatértem a Grandview Manor medencéjének pontosan ugyanarra a helyére.
A vállalat vezetése engem és Dereket meghívott egy jótékonysági gálaestélyre a koraszülött gyermekek támogatására, ahol Derek átvette a hivatalos polgári elismerést hősies tetteiért. Kayla, immár egészségesen és telt arcocskákkal, békésen feküdt a karomban.
A vagyonkezelői alapból teljesen behajtott összeg egy részét egy olyan alapítvány létrehozására fordítottam, amely lakhatási segítséget nyújt a bántalmazó otthonokból menekülő várandós nőknek. A legelső támogatott egy huszonkét éves anya lett, akinek kétségbeesetten szüksége volt egy biztonságos helyre az életben, nem pedig leckére a családi hűségről.
A szüleim a börtönből még mindig időnként küldenek leveleket, amelyekben bocsánatért könyörögnek, míg Beth végtelen üzeneteket küld, amelyekben viselkedését a stresszre, a szülés utáni hormonokra és az én döntéseimre fogja.
Egyikükre sem válaszoltam soha.
Amikor a lenyugvó nap aranylemezzé változtatta a medence vizének felszínét, Derek odalépett hozzám, és megkérdezte, hogy a visszatérés erre a helyre még mindig okoz-e bennem valamilyen maradandó fájdalmat.
Lepillantottam arra a pontos helyre, ahol majdnem életemet vesztettem, majd a lányom békés arcára néztem.
„Régen fájt“ – mondtam neki nyugodt mosollyal. „Most már csak arra emlékeztet, hogy végignézték, ahogy zuhanok, és mégsem tudtak a mélyben tartani.“
Kayla kinyitotta ragyogó szemét, és rám mosolygott.
Végre a békét választottam, és életemben először semmi olyasmi nem tükröződött az aranyos vízben, amitől félnem kellett volna.
VÉGE.
A fenti történet összeállítás, és nem valós történet.
