Egy másik fotón Valeria a teraszomon pózolt.
A harmadikon a hálószobám függönyeit ismertem fel.
Megnyitottam a közösségi média profiljait.
Hónapokra visszanyúló fotókat találtam.
A saját otthonomban.
Az egyik bejegyzés alatt ez állt:
„Vannak helyek, amelyek idővel otthonná válnak.”
Valeria egy pohárral a kezében lépett oda hozzám.
„Lenyűgözött?”
„Nagyon.”
Elégedetten mosolygott.
„Alejandro azt mondja, ez lesz a kedvenc házunk az esküvő után.”
Amit abban a pillanatban éreztem, hidegebb volt, mint a féltékenység.
Kihasználták a távollétemet, hogy a saját otthonomat egy másik kapcsolat díszletévé tegyék.
Hirtelen tapsvihar tört ki.
Valaki a bejárat közelében kiáltotta:
„Itt a vőlegény!”
Valeria megigazította a fátylát, mosolygott, és a szőnyeghez sietett.
Mozdulatlanul álltam.
Mert abban a pillanatban megértettem, hogy a férjemnek nem egyszerűen csak volt egy szeretője.
Esküvői öltönyben jelent meg, hogy feleségül vegye ezt a nőt több száz ember előtt.
És még csak nem is sejthette, mi fog történni, ha felemeli a fejét, és meglát a vendégek között.
2. RÉSZ
Mielőtt Alejandro kiszállt volna az autóból, a telefonom rezegni kezdett.
Néhány perccel korábban válaszoltam az egyik üzenetére.
„Esküvőn vagyok.”
Azt kérdezte:
„Kinek az esküvőjén?”
Azt írtam:
„Valeria Mendoza esküvőjén.”
Először megjelentek a három pont.
Aztán eltűntek.
Aztán újra megjelentek.
Utána jöttek a hívások.
Egy.
Kettő.
Öt.
Végül azt írta.
„Gabriela, vedd fel. Nem úgy van, ahogy látszik.”
Majdnem elmosolyodtam.
Odakint fekete SUV-k oszlopa gördült be.
Alejandro a középső járműből szállt ki.
Sötétszürke öltönyt viselt.
És azt az órát a zöld számlappal, amelyet én ajándékoztam neki.
Valeria odaszaladt hozzá.
Alejandro mosolygott.
Egészen addig a pillanatig, amíg fel nem nézett.
És meg nem látott engem.
A vendégek közepén álltam.
Megdermedt.
Csak fél másodpercre.
De pontosan ismertem az arcát.
Az állkapcsa megfeszült.
Valeria egyáltalán nem vett észre semmit.
A karjába kapaszkodott, és szinte egyenesen felém húzta.
„Alejandro, szeretnék bemutatni valakit. Gabriela az osztálytársam volt a gimnáziumban.”
Aztán elégedett mosollyal nézett rám.
„Gaby, ő a leendő férjem.”
Az órájára pillantottam.
„Szép óra.”
Valeria büszkén emelte fel az állát.
„Limitált kiadás. Én vettem neki.”
Alejandro lehunyta a szemét.
„Érdekes” – válaszoltam. „Mert én vettem három évvel ezelőtt.”
Valeria mosolya eltűnt.
„Tessék?”
Alejandro most szólalt meg először.
„Gabriela, beszélnünk kell.”
„Persze. Rajta.”
„Nem itt.”
„Pont itt tökéletes nekem.”
Valeria elengedte a karját.
„Ismeritek egymást?”
Egyenesen Alejandróra néztem.
„Mondd el te neki.”
Alejandro hallgatott.
„Ki ő?” – követelte Valeria.
Alejandro mély levegőt vett.
„Le kell mondanunk a szertartást.”
Valahol egy pohár tört össze a földön.
Valeria arca krétafehér lett.
„Miért?”
Alejandro elkövette a hibát, hogy rám nézett.
Mindenki követte a tekintetét.
„Miatta?” – kérdezte Valeria.
„Nem ilyen egyszerű.”
„Akkor tedd egyszerűvé” – mondtam. „Mondd el nekik, ki vagyok.”
Alejandro lehajtotta a fejét.
„A feleségem.”
Az egész belső udvar elhallgatott.
Aztán kitört a káosz.
„Meg van házasodva?”
„Gabriela a felesége?”
„De Valeria két éve együtt van vele!”
Valeria eltaszította magától Alejandrót.
„Mondd, hogy hazudik!”
Nem tudta.
Előhívtam a házassági anyakönyvi kivonatunk másolatát a telefonomon.
Három év.
A nevünk.
Az aláírásaink.
Valeria átfutotta, és remegni kezdett.
„Tudtál rólam.”
„Ma reggel szereztem tudomást rólad.”
„Egy hónapja meghívtalak!”
„Nem nyitottam meg a csoportos csevegést.”
Alejandro megpróbált egy lépést közelebb lépni.
„Gabriela, kérlek.”
„Kérlek, mit? Nem terveztem esküvőt, miközben még házas vagyok.”
Valeria könnyekben tört ki.
Aztán valami olyat tett, amire nem számítottam.
Dühösen rám villant.
„És mit számít, ha jogilag a felesége vagy? Soha nem vagy az oldalán.”
Újabb csend következett.
„Mindent elmondott nekem” – folytatta. „Hogy hónapokig eltűnsz. Hogy sehová nem mész vele. Hogy senki sem tud a házasságotokról. Papíron talán a felesége vagy, de ő velem él.”
Ez fájt.
Mert részben igaz volt.
Sokat voltam távol.
De visszavágtam:
„Lehet, hogy te gyakrabban vacsoráztál vele, mint én. Lehet, hogy még több éjszakát is töltöttél vele a saját házamban, mint én. De ez két dolgon nem változtat. Ő hazudott neked, és közben még mindig a férjem volt. Ha győzelemnek akarod nevezni, hogy megosztasz egy férfit, akinek mindkettőnket meg kellett tévesztenie, tessék. Én nem fogok versengeni érte.”
Valeria nem válaszolt.
Pont ebben a pillanatban tűnt fel Roberto Rivas, Alejandro apja.
Ismert engem.
Amikor meglátott, elsápadt.
„Gabriela…“
Valeria lassan megfordult felé.
„Te is tudtál róla, hogy nős?“
Roberto hallgatott.
Alejandro anyja szintén előrelépett.
„Ezt négyszemközt kellene tisztázni.“
Ránéztem.
„Érdekes. Az első házasságot titokban kellett tartani, de a második esküvőre a fotósokat is szívesen látták.“
Alejandro lehalkította a hangját.
„Ne keverd ide a munkádat.“
Ez az egyetlen mondat mindent megváltoztatott.
„Miért aggódsz hirtelen ennyire a munkám miatt?“
„Tudod, miért.“
Figyeltem őt.
Évekig Alejandro állítólag tiszteletben tartotta a munkám bizalmas jellegét.
De hirtelen eszembe jutott néhány töredékes beszélgetés.
Üzleti partnerek, akik úgy bántak vele, mintha elképzelhetetlenül hatalmas kapcsolatai lennének.
👉 Olvasd el a 3/5. részt itt >>
