A rendőrség nagyon gyors előrehaladást ért el a nyomozásban. Egy grafikus, akit Oscar alkalmazott, bevallotta, hogy bőkezű fizetséget kapott a banki dokumentum meghamisításáért. Az igazgatótanács azonnal feloldotta Craig felfüggesztését, és hivatalosan minden vád alól felmentette.
Amikor Craig felhívta Tysont, hogy kifejezze mély háláját, megkérdezte, mennyivel tartozik neki az ügyvédi díjakért.
«Nem tartozol nekem semmivel» – válaszolta Tyson.
«Hogy érted, hogy semmivel?» – kérdezte Craig meglepődve.
«Peyton előre kifizette az összes díjamat» – magyarázta Tyson. «Azt is kérte, hogy adjak át neked egy üzenetet – hogy végre meg fogod tanulni, hogyan vállalj felelősséget önmagadért.»
Ez a mondat maradt meg Craig emlékezetében napokig.
Eközben Craig otthoni élete teljesen összeomlott.
A Peyton ügyvédje által a lakás kiürítésére kitűzött határidő már csak két hét volt. Az ingatlan teljes egészében Peytoné volt, mivel a házasságkötésük előtt vásárolták, és Craig nem akart harcolni valamiért, amiről tudta, hogy soha nem is volt az övé.
Sikerült találnia egy kicsi, elhanyagolt lakást a belvárosi Cedar Riverside negyedben. Két apró hálószobából, egy szűk konyhából, régi bútorokból állt, és a havi bérleti díjat életében először kellett teljes egészében a saját zsebéből fedeznie.
Amikor Béatrice belépett a kis szalonba, könnyes szemmel és csalódottan nézett körül. „Tényleg egy ilyen helyen kellene élnünk?”
„Egyelőre igen” – válaszolta Craig semleges hangon.
Susan kinyitotta a keskeny szekrényt, és dühös arckifejezéssel fordult a testvére felé. „És hova tegyem az összes holmimat?”
Craig mély fáradtsággal nézett a húgára. „Nem fogsz velünk lakni.”
„Hogy érted ezt?” – kérdezte Susan elakadó lélegzettel, próbálva levegőhöz jutni.
„Huszonhat éves vagy, és négy éve végeztél a főiskolán, szóval azonnal munkát kell találnod” – mondta Craig határozottan.
„De ilyet még soha nem mondtál nekem!” – kiabálta Susan.
„Mert eddig soha nem volt rá szükség” – ismerte be őszintén Craig. „Peyton szinte mindent fizetett, amit használtunk, én pedig a saját fizetésemet úgy költöttem el, mintha semmilyen felnőtt felelősségem nem lenne.”
Béatrice azonnal közbe akart avatkozni. „Ne beszélj így a nővéreddel, Craig!”
„Anya, elég legyen” – szakította félbe határozottan. Életében először beszélt az anyjával ilyen szigorúsággal. „Évekig hagytam, hogy minden döntést meghozz a házasságommal kapcsolatban. Hagytam, hogy folyton kritizáld a feleségemet, beavatkozz az otthonunkba, megítéld, hogy kellene-e gyereket vállalnia, gúnyolódj a főztjén, a ruháin és a munkabeosztásán, miközben én csendben maradtam. Ez is teljes egészében az én hibám volt.”
Béatrice szó nélkül leült egy régi székre. Azon az estén senki nem vacsorázott abban a lakásban.
Három nappal később Susan meghívást kapott egy állásinterjúra egy helyi biztosítótársasághoz. Biztosan nem az álmai munkája volt, de életében először saját kezdeményezésére nyomtatta ki az önéletrajzát.
Béatrice felhívta az Omahában élő nővérét, megkérdezve, hogy lakhatna-e nála egy ideig.
Craig végre megértette, hogy Peyton távolléte arra kényszerítette az egész családját, hogy azt tegye, amit évekig kerültek: felnőjenek.
Peyton néhány pillanattal később válaszolt: „Nem tartozol nekem semmivel. De soha többé ne hagyd, hogy bárki elvegye tőled azt, ami jogosan a tiéd.”
👉 Olvasd el a 4/5. részt itt >>
