„Kidobott az utcára egyetlen dollár nélkül, de amikor megtudta, hogy három örökösét várom, a kórházba küldte a jogászait. »Ezek a gyerekek az enyémek!« – kiabálta, mit sem sejtve arról, hogy a számlámat már kifizette az ország legfélelmetesebb mágnása.”

Adeline suttogta: „Akkor miért segít nekem?”, miközben úgy szorította a kártyát, mintha az bármelyik pillanatban elpárologhatna.

Lucien egy pillanatig nézte őt – ez egy olyan tekintet volt, amely valami sokkal régebbi terhét hordozta, mint ez az egész helyzet –, majd így válaszolt: „Mert az édesanyja a halála előtt arra kért, hogy védjelek meg.”

Mielőtt válaszolhatott volna, a telefonja vadon rezegni kezdett, és a képernyőn megjelent egy üzenet, amelytől a rémülettől megfagyott az ereiben a vér.

A fényképen Nick látszott, amint a kórház recepciójánál áll, mögötte ügyvédek sora, alatta pedig ez állt: „Tudom, hogy hármasikrekre vársz, és ebből a kórházból az örököseimmel nem távozol.”

Adeline hitetlenkedve suttogta, miközben a mellkasában a fájdalom összecsapott a rémülettel; annak felismerése, hogy az állapota kitudódott, minden oldalról árulás érzését keltette benne.

Lucien elvette a telefont, elolvasta az üzenetet rezzenéstelen arccal, majd visszaadta neki, miközben a tekintete valami hidegebbé keményedett, mint a puszta harag.

Kijelentette: „Ha azt hiszi, hogy a befolyása megvédi, az csak azért van, mert soha nem szembesült az én szintemen lévő hatalom következményeivel.”

A jármű felgyorsított az Aster Ridge Private Hospital felé, ahol a személyzet már várt, mintha egy általa nem értett hatalom előre figyelmeztette volna őket.

Adeline felsikoltott, amikor egy újabb összehúzódás futott végig a testén, miközben Lucien nyugodt, de teljesen megalkuvást nem ismerő hangon irányította az előkészületeket a közvetlen vonalon.

Elrendelte: „Biztosítsák a szülőszobát, és azonnal tiltsanak meg minden jogosulatlan belépést”, miközben a város a golyóálló üvegek mögött elmosódott foltként suhant el.

Adeline megragadta a kabátját, és suttogva mondta: „Félek, hogy most mindent elveszítek”, mire ő habozás nélkül válaszolt: „Amíg itt vagyok, nem fogod elveszíteni.”

A kórház bejáratát a biztonsági emberek vették körül, akik azonnal felismerték Lucient, és minden kérdés nélkül félreálltak, amikor bevitte őt.

A főcsarnokban Adeline egy csoport drága öltönyös férfit pillantott meg, akik a biztonsági korlátok mögül kiabáltak, és rájött, hogy Nick már megérkezett.

👉 Olvasd el a 4/5. részt itt >>