– Rendben. Ma este nyolc órakor. Grand Aster Hotel. Lily és én pontosan ott leszünk.
Befejeztem a hívást, és a bőrülésre dobtam a telefont.
Bárcsak tudta volna, hogy nem egy leboruló bárányt hívott meg. A vörös szőnyeget terítette le a hóhér előtt.
3. fejezet: A császári udvar
Leszállt az éj, és a város fényei felizzottak, arany és neon hálózatává változtatva Manhattant. A keleti part legfényűzőbb helyét, a Grand Aster Hotelt teljesen lezárták.
A területet több száz felfegyverzett, fekete öltönyös magánkatonai őr védte. Egy plüss, vörös bársonyszőnyeg húzódott a hotel aranyozott ajtajától egészen az Ötödik sugárútig. A riporterek sebes vakuvillanásai mindkét oldalon olyanok voltak, mint egy sűrű, zúgó vihar, elkapva minden egyes üzleti mogul és fedezetialap-király pillanatát, ahogy kiszálltak luxusautóikból.
Ez nem csupán egy újabb jótékonysági bál volt. Ez volt a legendás Wall Street-i titán, Richard Sterling első nyilvános megjelenése fél évtized után. A titokzatos szellemcsászáré, aki a globális tőkeáramlásokat irányította. Pusztán attól, hogy ugyanazt az újrahasznosított levegőt szívhatta valaki, mint az öregúr, egy másodosztályú vállalat részvényei a sztratoszférába lőhettek ki.
Egy bérelt Lincoln Town Car gördült be lassan a vörös szőnyeg végén. David, olyan szmokingban, amelyről tévesen azt hitte, hogy a divat csúcsa, szállt ki először, és nyújtotta a kezét Chloe-nak. A nőnek sikerült átöltöznie egy hivalkodó, vakító ezüst ruhába, amelyet hatalmas hamis kristályok borítottak.
– David, nézd meg ennek a volumenét – suttogta Chloe, még szorosabban megszorítva a kezét, miközben olyan milliárdosokat bámult, akiket korábban csak a Forbes magazinban látott. Aggodalmasan halkabbra fogta a hangját. – Biztos vagy benne, hogy beengednek minket?
– Hát persze. Komoly kapcsolatokat mozgattam meg, hogy meghívót szerezzek a vendégrészlegbe – David kidüllesztette a mellkasát, rendkívüli fontosság látszatát keltve. Bár a számláit befagyasztották, szilárdan hitte, hogy ha ma este rákapcsolódhat a Sterling család hajójára, minden pénzügyi gondja elpárolog.
Épp pózolni készültek a csillogó kameráknak, amikor egy leharcolt, sárga New York-i taxi csikorgó fékekkel megállt a szőnyeg túlsó oldalán. Teljesen, komikusan kirítt a sok Maybach, Bentley és Rolls-Royce közül.
A rozsdás ajtó kinyílt. Kiszálltam, szorosan fogva Lily kezét.
Nem hivalkodó, feltűnő ruhát viseltem. Egy nagyon egyszerű, földig érő fekete bársonyruhát hordtam. Semmi látható logó, semmi felesleges csipke, és semmi ékszer. Ám a kifogástalan, szinte mániákusan precíz párizsi szabásnak köszönhetően tökéletesen hangsúlyozta az alakomat. A mélyfekete bársony éles kontrasztot alkotott sápadt bőrömmel.
A csendes luxus és a fojtogató felsőbbrendűség auráját árasztottam, ami miatt az emberek ösztönösen lesütötték a szemüket. Lily szintén egy egyszerű fekete poncsókabátot viselt. Hatalmas szemei ide-oda cikáztak a tömegtől való félelmében, de az arca tiszta volt. Úgy nézett ki, mint egy melankolikus kis hercegnő egy gótikus tündérmeséből.
A riporterek, megunva a szokványos vállalati öltönyöket, önkéntelenül is hatalmas lencséiket erre a különös, delejes látványra fordították. A kamerák vakui meteorként záporoztak ránk.
David azonnal megváltozott: az önelégültséget áthatolhatatlan düh váltotta fel. *Micsoda szégyen,* gondolhatta. Érezve az elit szúrós, kérdőre vonó pillantásait a hátában, elrántotta a kezét Chloe-tól, és agresszíven felém indult.
– Teljesen elment a kibaszott eszed?! – üvöltött David, kövér ujját az arcomba bökve. A hangja olyan hangos és rekedt volt, hogy még a paparazzók vakui is megálltak egy másodpercre. – Mik ezek a gyászrongyok?
David és Chloe teljes, bénító sokkon voltak. Mi a fene folyik itt? Ennek az izmos idiótának felmondta a szolgálatot az agya? De kolosszális hiúságuk és a bent várakozó dollármilliárdos befektetések iránti kétségbeesett szomjúságuk legyűrte törékeny józan eszüket.
David agresszíven megigazította a zakóját, és gúnyosan felnevetett. – Szerencséd van. Úgy látszik, az öreg Sterling ma jótékony hangulatban van, és még a hátrányos helyzetűeket is beengedi. De csak várj, Kate. Amint beérünk, megríkatlak.
E szavakkal megragadta Chloe kezét, és az aranyozott ajtók felé rángatta, fennhordva az orrát.
Megfogtam Lily kezét, és lassan követtem őket befelé. Kegyetlen, baljós félmosoly játszott az ajkamon.
Minél magasabbra mászik a majom a fán, annál jobban kilátszik a feneke. És ez még csak az előétel volt. Az igazi mészárlás bent várt rájuk.
4. fejezet: A pusztulás
A magasba törő üvegkupola alatti nagy bálterem megdöbbentően fényűző volt. Hatalmas, lépcsőzetes kristálycsillárok szórták szét a vakító, kaleidoszkópszerű fényt az egész teremben. A levegőt megtöltötte a kristály pezsgőspoharak koccanása, valamint a Tom Ford és a Baccarat Rouge nehéz illata. New York társaságának abszolút, tagadhatatlan krémje gyűlt itt össze.
A légkör mégis hihetetlenül különös, szinte fojtogatóan feszült volt. Senki sem mert tompa suttogásnál hangosabban beszélni. Minden egyes milliárdos, szenátor és technológiai mágnás szeme idegesen rebbent a terem túlsó vége felé, egy masszív, nehéz, aranydíszekkel ékesített dupla tölgyfa ajtó irányába.
Ez volt az egyetlen bejárat az ultra-VIP belső szentélybe. A pletykák szerint Richard Sterling éppen odabent tartózkodott, és kihallgatásokat tartott.
Chloét maga után vonszolva David úgy nyújtogatta a nyakát, mint egy eltévedt turista a Times Square-en, és olyan üzletembereket próbált kiszúrni, akiknél bevágódhatna. Ám perceken belül észrevette, hogy valami szörnyen nincs rendben. A partnerek és beszállítók, akik korábban még szóba álltak vele – ha másért nem, puszta udvariasságból –, most úgy hátráltak előle, mintha radioaktív port árasztana magából.
– Arthur! Arthur, üdvözlöm! Én vagyok az, David Thorne! – lépett oda David a nagy ingatlanmágnáshoz, és szolgalelkű, kétségbeesett mosollyal nyújtotta a kezét.
Arthur arca a tiszta rémülettől eltorzult. Szó szerint hátralépett hármat, és ráförmedt:
– Nem ismerem magát! Kotródjon a fenébe a közelemből! – Aztán gyorsan eltűnt a méretre szabott öltönyök tengerében.
David némán meredt a semmibe. Hideg veríték kezdett végigcsorogni a gerince tövén. Mi történik itt? Csak nem terjedt már el a befagyasztott vagyona híre az elit pletykahálózatában?
– Davey, nézd csak, ki jött be – rántotta meg hirtelen Chloe erősen a szmokingja ujját, manikűrözött ujjával a bálterem bejárata felé mutatva.
Lassan léptem be a terembe, Lily a kezemet fogta. A vakító kristályfények alatt ez a minimalista fekete bársonyruha hirtelen olyan magával ragadó, delejes aurát kezdett sugározni egy valódi királynőről, hogy a sűrű tömeg önkéntelenül kettévált.
Széles, néma folyosót nyitottak csak nekem. A teremben minden egyes pillantás
– Te kis szörnyeteg, hová futsz?! Állj meg! – Davidnek eszébe sem jutott a lánya után szaladni, hogy megnyugtassa. Csak dühösen ordított, meggyőződve arról, hogy a gyerek mindjárt örökre megalázza őt a felettesei előtt.
A VIP-ajtóknál gépkarabéllyal állomásozó elit taktikai őrök meglátták a feléjük rohanó sziluettet, és azonnal megfeszültek. Éles fémes kattanással keresztezték taktikai botjaikat, elállva az utat.
– Állj!
Értette ezt egy ötéves kislány? Ő csak annyit tudott, hogy szörnyetegek vannak a háta mögött, és kétségbeesetten el akart bújni. Szorosan lehunyva a szemét, egyenesen a zárt ajtóknak rontott.
Körülbelül
Chloét még keményebb csapás érte. A friss töltőanyagoktól és a boxtoxtól kissé deformálódott arca olyan sápadttá vált, mint egy holttesté. Minden gőgje, minden kegyetlen megvetése nyomtalanul elillant Sterling feneketlen pillantása alatt. Összerándult a gyomra, megbicsaklott a lába, és egyszerűen a földre roskadt David mellé, olcsó kristályai szánalmasan csikorogtak a márványon.
– Mr. Sterling! – kúszott előre néhány lépést David négykézláb, felemelve a fejét, mint egy szomjas kóbor kutya. Olyan mosolyra húzta a száját, ami sokkal rosszabbul festett, mint a sírás. – Ön… ön biztosan téved! Ezt a kislányt Lilynek hívják. A volt feleségem lánya. Egy vadóc gyerek! Hogy is lehetne az ön unokája? A gyerekek hülyék! Mindenkinek a nyakába ugranak! Olyan szörnyen sajnálom. Az Isten szerelmére, azonnal elviszem őt. Ígérem, otthon eltöröm a lábát bocsánatkérésképpen!
👉 Przeczytaj część 4/5 tutaj >>
