– Valeria, azonnal állj fel! Elvesztetted az eszed? Ez a hely Alcázar úr családjának van fenntartva!
Sebastián dühösen lépett felém, és kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a karomat.
Mielőtt azonban megérinthetett volna, a mellettem ülő férfi lassan letette a csészéjét az asztalra…
és rám emelte a tekintetét.
Senki sem sejthette volna, mit fognak hallani a legközelebbi pillanatban.
2. RÉSZ
– Papa – mondtam. – Megint itthon vagyok.
Sebastián keze a levegőben dermedt meg.
Anyósom szája nyitva maradt, de egyetlen hang sem jött ki rajta.
Renata azonnal elengedte a férjem karját.
Eduardo Alcázar, az ország egyik legnagyobb vállalatcsoportjának elnöke felállt, és mindenki szeme láttára megölelt.
– Három év, Valeria – suttogta. – Három évig vártam, hogy végre emlékezz, hol van az otthonod.
Nem tudtam visszatartani a könnyeket, amelyek a szemembe szöktek.
Aztán elengedtem őt, és Sebastiánra néztem.
– Nem te voltál az, aki hónapokig próbált találkozni Alcázar elnökkel? Megmutathatom neked az apámat?
A férjem arcából minden szín eltűnt.
– Valeria… Én…
Doña Patricia tért magához elsőként.
– Ez biztosan félreértés.
Apám ránézett.
– Miféle félreértés?
– Soha nem tudtuk, hogy ő…
– Hogy ő a lányom?
Apám hangja nem volt hangos.
Mégis elhallgatott az egész asztal.
– Előbb el kellett mondania a lányomnak, ki az apja, hogy tiszteljék?
Apósom lesütötte a szemét.
Renata megpróbált észrevétlenül elosonni.
– Cárdenas kisasszony – szóltam utána. – Gyönyörű ruha.
Megdermedt.
– Meg tudom magyarázni.
– Nem lesz rá szükség. A bankszámlakivonatokat haza kézbesítették. Csakúgy, mint az éttermi számlákat, az ajándékokat és azt a három hotelszobafoglalást, amelyeket Sebastián másodlagos kártyájával fizettek.
Többen felénk fordultak.
Sebastián megfeszítette az állkapcsát.
– Átnézted a bankszámlakivonataimat?
Nevettem.
– A kivonatok a közös otthonunkba érkeztek. Leválogattam őket, miközben te folyamatosan azt mesélted, hogy a pénzügyek untatnak.
Renata elsápadt.
Apám felállt.
– Menjünk, kedvesem.
Doña Patricia megpróbálta megfogni a kezem.
– Valeria, mi egy család vagyunk. Meg tudjuk oldani ezt.
Ránéztem.
– Tíz perccel ezelőtt még leparancsoltál a büféhez, mert szerinted nem voltam elég jó ahhoz, hogy fontos emberekkel egy asztalnál üljek.
Azonnal elengedett.
Sebastián egészen a kijáratig követett.
– Beszéljünk négyszemközt.
– Holnap az ügyvédnőmmel fogsz beszélni.
Megdermedt.
– Ez mit jelent?
Utoljára néztem rá.
– Azt jelenti, hogy válni akarok.
Még aznap este visszaköltöztem a szüleim házába Bosques de las Lomasban.
Anyám egyetlen szemrehányó szót sem szólt.
Csak megölelt, majd elém tett egy tál levest, amit órákig főzött.
Éjfélkor, miközben a családi ügyvéddel beszéltem, váratlan üzenetet kaptam.
Nem Sebastiántól.
A Villarreal vállalat belső könyvelőjétől származott.
„Salgado asszony, úgy gondolom, tudnia kellene, miért akart Renata ma este mindenáron a férje mellett ülni. Most fedeztük fel, hogy hónapok óta bizalmas vállalati adatokat másol.”
Alatta még egy mondat állt.
„A legrosszabb az egészben, hogy valaki a családból biztosította neki a hozzáférést.”
Abban a pillanatban megértettem, hogy a ruha volt a legkisebb probléma.
3. RÉSZ
Másnap reggel harminchét nem fogadott hívásom volt.
Huszonegy Sebastiántól.
Kilenc az anyósomtól.
A többi az apósomtól.
Egyikre sem válaszoltam.
Nyolc órakor megérkezett hozzánk Mariana Cortés, az ügyvédnő, aki már sok éve dolgozott a családunknak.
Az étkezőasztalon szétterítettük a bankszámlakivonatokat, számlákat és dokumentumokat, amelyeket hónapokig őriztem, anélkül hogy különösebb jelentőséget tulajdonítottam volna nekik.
Szállodák.
Éttermek.
Ékszer.
Renata ruhája.
Magánátutalások.
Kiadások, amelyeket „vendéglátási költségként” számoltak el.
– Ez önmagában még nem bizonyít affért – jelentette ki Mariana. – Azt viszont bizonyítja, hogy közös családi vagyont és esetleg vállalati erőforrásokat is személyes kiadásokra használt. Ennek nagy jelentősége lehet mind a válásnál, mind a könyvvizsgálatnál.
Bólintottam.
Már nem kellett bizonyítanom a hűtlenséget.
A házasságom már jóval Renata előtt megromlott.
Ő csupán elég kíméletlen volt ahhoz, hogy fizikailag elfoglalja azt a helyet, amelyet Sebastián évek során lassan, darabról darabra elvett tőlem.
Miközben az iratokat átnéztük, megszólalt a telefonom.
Don Ricardo Villarreal, az apósom hívott.
Ezúttal én vettem fel.
– Valeria, kérlek.
Reszkető hangon beszélt.
– Tegnap este átnéztük a rendszerhozzáféréseket. Renata ügyféllistákat, ajánlati árakat és üzleti javaslatokat töltött le. Olyan e-maileket is találtunk, amelyeket egy versenytárs cégnek küldött.
👉 Olvasd el a 3/5. részt itt >>
