– Akkor jelentse fel.
– Sebastián szerint előbb beszélnünk kellene vele.
Keserűen elmosolyodtam.
– Persze. Sebastián mindig talál okot arra, hogy a rossz embert védje.
Csend támadt.
– Valeria… a Grupo Alcázarról is beszélnünk kell.
Persze.
Nem miattam hívott.
Hanem az üzletek miatt.
A Villarreal vállalat csaknem egy éve próbálta megszerezni a Grupo Alcázar stratégiai befektetését, hogy három új ipari projektet finanszírozzon Querétaróban és Mexikó államban.
Sebastián vacsora közben szünet nélkül erről beszélt.
„Ha ráveszem Eduardo Alcázart, hogy támogasson minket, meg vagyunk oldva” – szokta mondani.
Fogalma sem volt arról, hogy Eduardo Alcázar pontosan az a férfi volt, akit miatta három évig nem neveztem apának.
– A befektetés vizsgálatát felfüggesztették – mondtam. – Nem azért, mert kértem volna. A tegnap esti események és a lehetséges adatlopás miatt a kockázati bizottság köteles mindent újraértékelni.
– De ha a csoport visszalép, a bankok idegesek lesznek.
– Akkor talán soha nem is volt olyan stabil a cég, ahogy Sebastián állította.
Letettem a telefont.
Tizenegykor apám belépett az ebédlőbe.
– Szeretnéd, hogy közbeavatkozzam?
– Nem.
Felvonta a szemöldökét.
– Biztos vagy benne?
– Három éve hibát követtem el, mert bizonyítani akartam, hogy nélküled is tudok élni. Most nem akarok még egyet elkövetni azzal, hogy a hatalmadat használom valaki tönkretételére.
Apám halványan elmosolyodott.
– Ezt akartam hallani.
– Ha Sebastián cége túlél, akkor azért éljen túl, mert képes rá. Ha elbukik, akkor a saját döntései miatt bukjon el.
Apám bólintott.
– Akkor nem teszek semmit a szokásos eljáráson kívül.
Ez több volt, mint elég.
A valóság elvégezte a többit.
A Villarreal belső ellenőrzése megállapította, hogy Renata két pályázat bizalmas adatait adta át egy versenytárs cégnek.
Emellett hotelszobákat és étkezéseket számlázott ki a cégnek, amelyeknek semmi közük nem volt üzleti találkozókhoz.
A legsúlyosabb probléma azonban az volt, hogy többször használta Sebastián belépési adatait.
Sebastián ragaszkodott hozzá, hogy soha nem adott erre engedélyt.
A szolgálati telefonról visszaállított üzenetek azonban az ellenkezőjét mutatták.
„Vedd a belépésemet, úgy gyorsabb.”
„Nem lesz ebből probléma, vállalom a felelősséget.”
„Ha kérdeznek, mondd, hogy te készítetted elő nekem a jelentést.”
Ez még nem bizonyította, hogy Sebastián tudott az információk ellopásáról.
De bizonyított valamit, amit már régóta tudtam.
Ha valaki hasznára volt, Sebastián döbbenetesen felelőtlen tudott lenni.
Három nappal később a Villarreal cég maga tett feljelentést, és átadta az összes dokumentumot az ügyvédeinek.
Renata többé nem vette fel Sebastián hívásait.
Később megpróbálta rá hárítani a hibát.
A hír elterjedt az ügyfelek között.
És végül pontosan az történt, amitől az apósom a legjobban félt.
A Grupo Alcázar felfüggesztette a befektetést.
Két bank befagyasztotta az új hitelkereteket, amíg meg nem kapták az ellenőrzés eredményeit.
Egy nagy ügyfél elhalasztott egy szerződést.
A cég nem ment tönkre egyik napról a másikra.
Talán valami még annál is rosszabb történt.
A törékenység, amelyet a család hónapokig próbált elrejteni, láthatóvá vált.
Sebastián még aznap délután megjelent a szüleim házánál.
Ömlött az eső.
A könyvtár ablakából figyeltem őt.
A nyakkendője eltűnt; az öltönye teljesen átázott.
Több mint két órát várt, mire végül lementem.
Nem engedtem be.
A kapu két oldalán álltunk.
„Valeria, hallgass meg.”
„Hallgatom.”
Meglepődött, hogy egyáltalán hajlandó voltam beszélni vele.
„Nem tudtam, hogy Renata információkat lop.”
„Elhiszem.”
Ez csak még jobban összezavarta.
„Akkor megérted, hogy ebben én is áldozat vagyok.”
„Ebben, talán.”
Egy reménysugár villant fel a szemében.
„Helyre tudjuk hozni.”
Megráztam a fejem.
„Még mindig nem érted.”
„Mit kellene megértenem?”
„Hogy nem Renata miatt válok el tőled.”
Az eső dobolt a bejárat feletti előtetőn.
„Ő csak az utolsó csepp volt.”
Sebastián elhallgatott.
„Három évig nevezett az anyád közönségesnek, tudatlannak és számítónak. Hányszor védtél meg?”
Lehajtotta a fejét.
„A nővéred bejött a házunkba, és otthagyta a szennyesét, hogy én mossam ki. Hányszor szóltál neki?”
Semmi válasz.
„Amikor felmondtam a munkahelyemen, mert azt mondtad, szükséged van rám, hogy vendégeket fogadjak, vacsorákat szervezzek, és otthon tartsam a hátadat… egyszer is elismerted, amit tettem?”
„Valeria…”
„Amikor eladtam a nyakláncot, amit a nagymamám adott nekem, hogy átsegítselek egy likviditási válságon, megígérted, hogy egy nap visszavásárolod. Néhány hónappal később több ezer dollárért vettél a titkárnődnek egy ruhát.”
👉 Olvasd el a 4/5. részt itt >>
